Bánatevés kontra káros szenvedélyek

Mit tegyünk, ha pótcselekvés az evés?

Sokat írtam, és beszéltem már az elmúlt években arról, hogy ha valaki koplalással akar fogyókúrázni, az hosszútávon csak azt fogja elérni, hogy még jobban lelassul az anyagcseréje, és inkább hízni fog, mint fogyni. A fogyni vágyás reményében nagyon sok nő kevesebbet eszik, mint amennyi a tényleges energiaszükséglete lenne. Ennek következtében lelassul az anyagcsere, és egy idő után takaréklángra kapcsol a szervezet, az illető pedig azt veszi majd észre, hogy nemhogy nem fogy, hanem még akár a "levegőtől is hízik.  (lásd: )
Ez a túl kevés energia bevitelének hibája.

Ma viszont egy másik esetről szeretnék írni, mégpedig a túl sok energia beviteléről, vagy más néven túltáplálkozásról.

Nemrégiben kaptuk ezt az olvasói levelet:

"Röviden: én bánatevő vagyok. Szakács szakoktató vagyok, és egész nap a szeretett ételek között vagyok. Az agyam helyett az állandó éhségérzet csökkentésén fáradozom. Hiába tudom, hogy nem tesz jót, nem tudok ellenállni az ételnek. Ráadásul a párommal állandóan veszekszünk, így ő iszik, én pedig eszem."

A túl sok energia bevitele, a folyamatos evés, és nassolás, és ha úgy tetszik "bánatevés" hosszú távon szintén lelassítja az anyagcserét, hiszen ha a szervezet nem tudja felhasználni a bevitt energiát, akkor a jó gazda elvén működve el fogja raktározni a többletet az ínségesebb időkre gondolva.
Sajnos, a túl kevés, és a túl sok energia bevitele is ahhoz vezet, hogy a szervezet fokozott zsírraktározásba kezd.

Szakmai ártalmak

Tény, hogy vannak bizonyos szakmák, ahol igen nehéz "diétázni", hiszen az, aki ételekkel foglalkozik, egész nap ételek között van, az biztosan nehezen áll ellen a kóstolgatásoknak is. A szakácsok, konyhán dolgozók ezért is ritkán vékonyak: valahogy az agyunkban is úgy áll össze a kép, hogy egy jó szakácsnak megbocsájtható, ha pocakja van. 
Egy vékony szakács láttán még talán az a kérdés is felmerülne bennünk, hogy talán nem főz jól? 

Ez kicsit hasonló helyzet ahhoz, amikor egy dietetikus, vagy fogyókúrás "szakértő" túlsúlyos. Ilyenkor is joggal gondolunk arra, hogy hogy magán nem tud segíteni? 
Pedig egy-egy keményebb műszak során a Fat Free Dietetikai Szolgálatában, amikor egész nap étrendeket tervezünk, és jobbnál jobb ételeket iktatunk a fogyni vágyók étrendjébe, nem állítom, hogy a mi agyunk nem az ételek körül kattog.

És a megoldás

Ezekben a helyzetekben az egyetlen megoldás a tervezettség. Hiába dolgozunk szakácsként, konyhán, vagy dietetikusként a számítógép mögött, ha úgy indulunk el reggel otthonról, hogy reggeliztünk, össze van készítve a tízóraink, és az uzsonnánk, tudjuk, mit fogunk ebédelni, akkor nem csábulunk el. 
Ha szakácsként meg is kóstolgatjuk főzés közben az ételt, ha nem vagyunk éhesek, akkor tényleg megállunk annál, hogy elég sós-e az étel, és nem a kóstolgatásokkal akarunk jól lakni. 
Hányszor mondjuk, hogy üres gyomorral ne menjünk vásárolni. Kicsit hasonló a helyzet itt is. A legrosszabb megoldás, ha úgy indulunk el otthonról, hogy benn majd úgyis eszem valamit...

Az evés mint pótcselekvés

Ez viszont már egy még komolyabb probléma, amely néha megoldhatatlannak is látszik. Az evés nagyon fontos örömforrás, és sokan vannak, akik stresszhelyzetre, pszichés fájdalomra, depresszióra evéssel reagálnak. Bizonyos típusú ételektől, édességektől ráadásul endorfin hormon termelődik a szervezetben, amitől valóban boldogabbnak érezzük magunkat. 
Hányszor halljuk azt is - és valljuk be, sok igazság van benne - hogy még mindig jobb, mintha innék, cigiznék, vagy ne adj isten még károsabb szenvedéllyel tenném átmenetileg boldogabbá, hosszútávon pedig tönkre magam.

A túltáplálkozásra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a legártalmatlanabb "szenvedélyre". Az alkohol szó szerint öl, butít, és nyomorba dönt, a dohányzással tönkretesszük a tüdőnket, az evéssel viszont "csak" túlsúlyunk lesz. Igen ám, de ha jobban belegondolunk, egy nagyobb súlyfelesleg már legalább annyi fölösleges egészségügyi rizikót hordoz, mint az italozás, vagy a dohányzás. A szív-, és keringési betegségekre, a 2-es típusú cukorbetegségre való hajlamot durván fokozza a súlyfelesleg, és a mozgásszegény életmód.

Tehát sajnos ki kell jelentsük, hogy a bánatevés, a túltáplálkozás ugyanolyan káros lehet hosszútávon, mint a túlzott alkoholfogyasztás, vagy a dohányzás.

Szokjunk le arról, hogy tervezetlen étkezésekkel tesszük boldoggá magunkat.

Hogyan szokjunk le a "bánatevésről"?

Nézzük, hogyan:

Ismerjük fel, hogy mitől vagyunk bánatosak, és ne törődjünk bele, különösen, ha nem átmeneti problémáról van szó. 
Más az, ha valaki például egy szerelmi csalódás miatt, pár hétig, pár hónapig használja ezt a technikát, mert ha jobban lesz, akkor valószínűleg meg is oldódik a probléma. 
Ha viszont benne élünk egy rossz házasságban, utáljuk a munkahelyünket, stb., akkor viszont ez egy tartós élethelyzet, amelyre hosszú távon megoldás kell. Nyilván könnyű lenne mondani, hogy váljunk el, keressünk másik munkahelyet, de egy ilyen helyzet megoldása sokszor évekbe telik, és ha addig csak eszünk, és eszünk...

Az ilyen helyzetekre inkább mást javasolnék. Mindenképpen keresnünk kell egy olyan "szenvedélyt", vagy "pótcselekvést", amellyel kitölthetjük a "kiüresedett" pillanatainkat. 
Jó tanács lehet ilyenkor egy új hobbi: kezdjünk el sportolni, közösségbe járni, vagy olvasni, kertészkedni, rajzolni, festeni, zenélni, újítsuk fel a lakást, vagy tanuljunk valami újat.
Nekem életem legnehezebb pillanataiban mindig a tanulás segített. Olyankor, amikor a legszomorúbb voltam, olyankor találtam ki mindig, hogy tanulok valamit, valami újat, ami lehetőleg teljesen más, mint amiket addig tanultam. 
Ennek eredményeképpen van már néhány dolog amihez értek, néha a fejemhez is vágják, hogy én már minden vagyok, csak akasztott ember nem... De hát az nem is lennék.

Az új hobbinak köszönhetően új utak nyílnak majd ki előttünk, új embereket ismerünk meg, és rá fogunk jönni, hogy a legártalmatlanabb szenvedély lett úrrá az életünkön. 
Ha sportolni kezdünk, akkor rájövünk majd, hogy a mozgás során legalább annyi endorfin, boldogsághormon szabadul fel, mintha befaltunk volna egy tányér plusz ételt, vagy egy fél tábla csokit.

Ha művészi tevékenységbe fogunk, akkor meg arra fogunk ráeszmélni, hogy milyen hihetetlen mélységű béke és nyugalom lakozik a lelkünkben mélyen, ami előbb-utóbb át fogja formálni az életünket.

Sok sikert kívánok az új életedhez!

Héder Éva
vezető dietetikus
Fat Free Fogyókúra Központ