2014. február 28., péntek

Két nap az intelligens fogyókúra jegyében - Okos Fogyás Intenzív Tanfolyam

Hogyan fogyjunk úgy le, hogy soha többé ne hízzunk vissza?


Az elmúlt hétvégén újra egy csodálatos kis csapat gyűlt össze, az Okos Fogyás Intenzív Fogyókúrás Tanfolyamon.



Reggel ugyan kisebb pánikon lettünk úrrá, amikor kiderült, hogy az alagsorban leszünk, egy akkora előadóban, ahol a terem egyik sarkából a másikba 10 perc elgyalogolni is, de sebaj.

Kolléganőmmel, Nikivel lehurcoltuk a fitneszteremből az összes szükséges kelléket, több körben, aztán villámgyorsan berendeztük a termet. Közben megjött harmadik kolléganőnk, Anita, és a két lány azonnal nekilátott a tízóraira, és uzsonnára adandó saláta elkészítésének.


Közben elkezdtek gyülekezni a résztvevők. Az első két óra feszes tempóval, az állapotfelmérésekkel telt. Mindenkit kikérdeztünk, lemértünk, ideális súlyt számoltunk, egészségügyi, és fittségi tesztelést végeztünk, és mindenkinek elkészítettük a fogyókúrás diagnózisát.


Az egyéni állapotfelméréseket követően megkezdődtek az első előadások, amelyek a fogynivágyók elméleti tudásanyagát mélyítették el.
Tudom, hogy mindig nagy pillanatok ezek, amikor egyszerre értjük meg, mi minden felesleges dolgot akartunk megvalósítani az életmódunkban a fogyás jegyében, hány tudományosnak éppen nem mondható fogyókúrán vagyunk túl, és mennyi merényletet követtünk már el a múltunkban az intelligens emberi szervezetünk ellen.


Az állapotfelmérésekkel, és fittségi tesztelésekkel eltelt két óra után egyből előadások következtek. Olyan elméleti tudásanyagot gyűjtöttem össze, amely kifejezetten arra szolgálnak, hogy olyan tudással lássanak el téged, amely a tanfolyam utáni fogyásodat fogja segíteni.
Az első elmélet blokk után a fogyókúrás, 500 kcal-ás ebéd következett, egyeseknek repetával, hiszen éppen most értettük meg: ahhoz, hogy hosszútávon fogyjunk le, a koplalás a legrosszabb megoldás :)

Ebéd után újabb előadás következett, majd délután az első pulzuskontrollált zsírégető edzés.


Minden résztvevő megértette, az egyéni, pillanatnyi egészségi, mentális, fittségi, fizikai, edzettségi állapotnak megfelelő zsírégető zóna betartása garantálja a leghatékonyabb zsírégetést.

Az edzés után kiértékeltük a pulzusmérő óra adatait: mindenki megértette, hogy milyen edzéstartományban, milyen átlagpulzusszámmal kell végeznünk az edzéseket ahhoz, hogy az elégetett kalóriák legnagyobb arányban a zsírraktárakból fogyjanak.


Az edzés utáni euforikus hangulatnak köszönhetően a délután érezhetően feldobott hangulatban telt. Edzés után következett a gyümölcs, és a saláta uzsonna.

Ezután újabb elméleti előadásokon színesítettük a tudásunkat. Már az első nap után éreztük: milyen csodálatos érzés az, amikor a reggel még egymás számára ismeretlen, félénk társaságból estére összeszokott, vidám csapat válik, túl a telefonszámcserén, megbeszélve, hogy a csoportnak külön motivációs levelező listát hozunk létre.

Vasárnap


Másnap reggel izgatottan gyülekeztetek, indult a szabadtéri edzés. A Csillagvár Bevásárlóközpontból, ahol a tanfolyam zajlott, a Római Partra gyalogoltunk le. Bepillantást szereztetek a zsírégető, pulzuskontrollált power walking, másnéven szabadtéri gyaloglótréning edzés technikájába.

A napsütés, a közös megpróbáltatások, a sok beszélgetés, nevetés ezt az edzést is felejthetetlenné tette:


Öröm volt megfigyelni, ahogy egyre rutinosabbakká váltok a pulzusmérő óra kezelésében, és hogy milyen lelkesen végzitek a gyakorlatokat :)


A szabadtéri edzés után pár falat tízórai, majd megvalósító meditáció következett. Tudjuk, hogy a pozitív gondolkodás, a sikerorientált gondolati képek mennyire segítik az események pozitív irányba történő megvalósulását. 


Meditáció után, kellemesen ellazulva álltunk neki az ebédnek. 


A délután hátralévő részében elméleti előadásokon bővíthettétek tovább a tudásotokat. Mivel mindenkinek rengeteg kérdése volt, igyekezni kellett, hogy mindenre maradjon elég idő, mivel még időt  kellett szakítani az utolsó zsírégető edzésre is, ami egy zenés, csoportos zsírégető torna volt, egyszerű aerobik alaplépésekkel.


A délután hátralévő részét az ismeretek összegzésével töltöttük. Még több kérdés, még több válasz, újabb kérdések, lelkes tervezgetések, a hogyan tovább kérdése.


A fogadkozások, elhatározások ideje. Neki látni a háromnapos táplálkozási napló elemzésnek, bejelentkezni Héder Évihez dietetikai konzultációra, pulzusmérő órát beszerezni, megtervezni az edzésprogramot… Akad feladat bőven.

A nap végére a Fat Free tanácsadói csapata is elfáradt, de boldogan vettük tudomásul, hogy egy újabb csodálatos hétvégén vagyunk túl. Hálás vagyok, hogy ilyen sorsfordító pillanatokat élhetek meg a hivatásom során…

Köszönöm Mindenkinek, aki lelkes fogynivágyóként részt vett, és köszönöm Munkatársaimnak, Mayer Nikinek, és Imre Anitának hogy időt és energiát nem sajnálva közreműködtek ennek a fantasztikus hétvégének a megvalósításában.

Nemsokára idézek vendégünk véleményei közül, kövessétek a blogot!

Még több kép a tanfolyamról

Sok-sok erőt, és örömteli pillanatot kívánunk a fogyáshoz!


Héder Éva
Fat Free Fogyókúra Központ
vezető dietetikus

Mayer Niki
Fat Free Fogyókúra Központ
edzőterem, és irodavezető

Imre Anita
Fat Free Fogyókúra Központ
dietetikusasszisztens

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése